Sorozatom célja, hogy megmutassam a női test változásait és a lelki folyamatokat, a megküzdési módokat az anyává válás során. Bízom benne, hogy ez a sorozat segítsége lehet minden Nőnek a saját testében történő változások elfogadásában. Sokszor úgy gondoljuk, hogy bizonyos dolgok csak velünk történhetnek meg, pedig nagyon sok esetben csak arról van szó, hogy nem tudunk mások nehézségeiről, hiszen a közösségi médiában leginkább a szép oldalunkat láttatjuk magunkból. Örömmel fogadtam, hogy 5 Nővel is együtt dolgozhattam, együtt alkothattunk, hiszen a glamour fotózás eléggé komfortzónán kívül eső dolog sokak számára. Büszke vagyok erre az 5 Nőre és Anyára, és mérhetetlenül hálás vagyok nekik, hogy válaszaikkal, -ha csak egy embernek is már-, segíteni tudnak. Nekem biztosan terápiás volt, köszönöm! 🙂
A sminket köszönöm Sárándi-Bőczi Boglárkának!
1. Hogyan élted/éled meg a várandósságodat (és a szülésedet)?
Jelenleg második kisfiúnkkal vagyok állapotos, őt április végére várjuk. Első kisfiúnk 2021. novemberében született, így a várandósságom nagy részét a Covid ’19 miatti rendkívüli intézkedések és korlátozások kísérték. Ennek természetesen pozitív és negatív hatásai egyaránt voltak ránk nézve. Hatalmas szerencsém volt, hogy teljes távmunkát rendeltek el a cégnél, ahol dolgoztam, így el tudtam látni a feladataimat otthonról, tulajdonképpen egész nap fekve ölemben a laptoppal, merthogy nálam sajnos a jól ismert “reggeli” rosszullétek egész napra állandósultak. Tulajdonképpen a terhességem első 4 hónapja a rosszulléttel való küzdéssel telt. Sokszor még felülni is nehéz volt az ágyban, enni, inni alig tudtam valamit, legyengültem. Közben pedig határtalan boldogság volt a szívemben, mert mindezek, az annyira vágyott, kis csöppség érkezése miatt történtek.
Mivel imádok sportolni és a mozgás mindig is része volt valamilyen formában az életemnek, korábban azt terveztem, hogy aktív kismama leszek. Ezt keresztbe húzta a 4 hónap fekvés, így miután fokozatosan jobban lettem csak hosszú sétákat tudtam visszavezetni a korábbi aktivitásból. Az izmaim ellágyultak, elvesztették tónusukat, kezdtem vizesedni is. Volt jó pár hét a terhesség alatt, amikor hetente 1 kiló szaladt fel, a séták ellenére is. Ez nagyon lelombozott, de a végére szerencsére megállt és egy átlagosnak mondható 12 kilogrammos plusz súllyal mentem szülni.
Az egész várandósság alatt próbáltunk hidegvérűek maradni, nem elhamarkodni a dolgokat, nehogy nagyot csalódjunk, ha baj lenne, de igazából így visszagondolva túl óvatosak voltunk és nem élveztük ki igazán. Az első gyermekkel való várandósság varázsa, hogy még ketten készülhet a pár a babára, minden idegszálával odafigyelve.
A szülésre én úgy gondolok vissza, hogy ez így volt jó, ahogy történt. Nem volt teljesen természetes, mert kellett egy kis hormonos rásegítés és a metszés sem maradt el, de nekünk akkor ez így jó volt. Első időkben még egy kicsit összerezzentem amikor visszaemlékeztem, de csak azért, mert még nem tudtam feldolgozni a történteket. Akárhogy is történik, azért ez mégis csak egy kórházi élmény, aminek szerintem ülepednie kell. Úgy gondolom nagyon jó és gyors első szülési élményt kaptam a kisfiamtól, akit a kórházba érés után 3 órával már a kezembe is tarthattam.
Jelenlegi második terhességem napjait egy mászó, totyogó mellett töltjük, ez nehezített pálya. Az elején a rosszullétek most sem maradtak el, de hatalmas szerencsénkre kicsit talán mérsékeltebbek voltak és hamarabb el is múltak. Az aktivitást a kisfiam után való szaladgálás és az emelgetése ez alkalommal biztosítja, így most a súlygyarapodás nem stresszfaktor, viszont 15 kilogrammot napi szinten emelgetni nagy pocakkal óriási kihívást jelent. Mivel minden energiámat és figyelmemet a kisfiam köti le, ezért nehéz fókuszálni az új kis jövevényre, de ha csak egy-két szabad percem akad, rá helyezem a fókuszt.
2. Milyen nehézségeken mentél keresztül, hogyan jutottál túl ezen? (betegség, vetélés, stb.)
Szerencsések vagyunk a férjemmel, mert az első kisfiúnkra sem kellet sokat várnunk, másodszorra pedig egyenesen csodaként robbant be az életünkbe, hogy ismét várandós vagyok. A korábban említett rosszullétek nehezítették meg a napjainkat, de a férjem emberfeletti módon próbált nekem mindenben segíteni, munka és felújítás mellett. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen társ van mellettem. Például hihetetlen energiát fordított arra mindkét terhesség alatt, hogy beszerezze nekem azt a pár dolgot, amit meg tudok enni, ráadásul általában úgy, hogy én meg sem tudtam nevezni, mit tudnék enni, a semmin kívül.
3. Könnyen el tudod fogadni a segítséget?
A segítség elfogadása nálam egy gyenge pont. Egyrészről én nem szeretek kérni sem. Inkább megpróbálok mindent megoldani egymagam vagy a férjemmel közösen. Másrészt maximalista vagyok és nehéz elengedni azt, hogy más nem olyanra vagy nem úgy csinálja, ahogy én tenném. Tudom persze, hogy ettől még nem lenne rosszabb, de egyelőre nem tudok ebből engedni. Harmadrészt mindig azt gondolom, ha felajánlják a körülöttem lévők a segítségüket, hogy igazándiból csak udvariasságból teszik, ezért inkább nem fogadom el. Átgondolva azért biztos nem így vagy, vagyis bízom benne, hogy a szeretteim nem csak udvariasságból ajánlkoznak fel.
4. Ki támogat lelkileg?
Én elég visszahúzódó ember vagyok, így nincsenek úgymond “legjobb” barátaim vagy barátnőim. A legjobb barátom tulajdonképpen a férjem, aki maximálisan támogat mindenben. A munka mellett a lehető legtöbb időt tölti velünk, a kisfiúnkkal és odafigyel, hogy minden napomban legyen olyan kis idő, amit arra szánok, amire csak szeretnék. Persze lehet, hogy egyik nap ez csak egy 15 perces kis olvasás vagy egy hosszabb zuhanyzás. Van persze olyan is, hogy ezt takarításra áldozom, de tudom, hogy mennyire igyekszik ezt biztosítani. És hihetetlen, de vele mindent meg tudok beszélni.
5. Mi (volt) a legnagyobb félelmed a szüléssel kapcsolatban?
Sajnos a mai modern társadalmunkban gyerekkorunk óta beleültetik a fülünkbe, hogy a szülés mennyire fájdalmas, mennyire borzasztó átélni. A filmekből is ez rögzül a kislányoknak, tiniknek. Ezek miatt természetesen én is ezt gondoltam és nagyon féltem a fájdalomtól.
Aztán egy-két ismerősömtől hallottam, hogy ez nem feltétlenül van így, illetve nem kellene, hogy így legyen. Kaptam könyveket, amelyeket eleinte kételkedve olvastam, de a végére teljesen megváltoztatták a véleményemet. Így igazából nem volt konkrét félelmem, inkább csak iszonyatosan izgatott voltam.
6. Milyen szakemberek/könyvek/podcastek, stb. segítették a várandósságodat/szülésedet?
Nekem a legnagyobb segítséget Ina May Gaskin: Útmutató a szüléshez című könyve jelentette, teljes szemléletváltozást hozott. Illetve voltunk személyes szülésfelkészítőn is a férjemmel. 6 héten keresztül minden pénteken este. Ez nagyon jó alapot adott és biztosította az időt, hogy együtt hangolódjunk a baba érkezésére.
7. Hogy érzed, el tudod fogadni a tested változásait? Mi volt a legnehezebb?
Fel voltam rá készülve, hogy a szülés után még jó ideig nagy maradhat a pocakom, de vélhetően a sok edzés hatására, miután megszületett a kisfiam, a hasam egyből beesett. Ez nagyon meglepett és fel is villanyozott persze. Viszont, ahogy később kiderült, szétnyílt a hasizmom, így pedig már nem tart többé annyira. Emiatt a következő hónapokban megmaradt a néhol kisebb, néhol nagyobb kerek pocak. Ezt nehéz volt a tükörben látni, nehéz volt megemészteni, hogy ez már így lesz életem végéig és ha tudom az erősítéseket csinálni jobb lesz, ha viszont nem, ismét kikerekedik.
8. Ha megszületett a babád, hogy élted meg az első napokat a kórházban?
Borzasztóan nehéz volt távol lenni a férjemtől, a társamtól. A szomorúságot fokozta, hogy a vírus miatt látogatási tilalom volt a kórházban, tehát ő elment haza az aranyóra után és 4 nappal később, amikor értünk jött, láthattam újra. Nagyon szomorú és csalódott voltam, hogy ő nem láthatja, nem foghatja, nem dédelgetheti a kisbabánkat. Eközben persze ott volt az öröm is, hogy végre megérkezett a kisfiúnk, de igazán csak akkor, amikor már otthon együtt voltunk, teljesedett ki a boldogságom.
9. Miért ajánlanád másoknak ezt a fotózást?
Bár, ha éppen várandósságod töltöd, vagy ha csak tervezitek a babát, nem úgy tűnhet, de iszonyatosan hamar elrepül a 40 hét és az egész életünknek egy icipici szeletét képezi. Mégis ennél meghatározóbb és izgalmasabb életszakasz nagyon kevés van. Egy-egy ilyen kép visszaad egy kicsit ebből az érzésből. Hogy milyen volt, amikor még csak a pocakodban volt a kisbabád, hogy milyen voltál Te pocakosan.
