A fotós, akinek a képein életre kelnek az állatok
Noha néhány évvel ezelőtt még fel sem merült benne, hogy állatokkal foglalkozzon, ma már tápszertől maszatos nagy pele babák törlik a nadrágjába az arcukat, némely bagoly rajta éli ki heves hajfétisét, és nap mint nap olyan közeli kapcsolatba kerül rókákkal, őzekkel, sünökkel és mókusokkal, amiről a legtöbben csak álmodoznak. Bitó Marietta, fotográfus a portréfotózás mellett házi kedvencek és gazdáik fotózását is vállalja, illetve egy vadmentő alapítványnál megkapó szépségű képeken örökíti meg a vadállatok életét.
Mi vezet ekkora változásokhoz valaki életében? Marietta esetében a véletlen igen nagy szerepet játszott:
– Noha gyerekként álmodoztam arról, hogy állatorvos legyek, néhány évvel ezelőttig nem foglalkoztam állatokkal azon túl, hogy van egy cicám. És nem tudom, miért, de mindig azt mondogattam a barátaimnak, hogy szeretnék mókust látni.
Marietta kívánsága egészen váratlan módon teljesült. Amikor gyógytornára kezdett járni, egyik alkalommal a gyógytornász elvitt hozzá három kismókust. Mint kiderült, gyógytornásza a veszprémi Fehér Holló Vadmentő Alapítvány és Természetvédelmi Mentőközpont oszlopos tagja.
Marietta ekkor, jó három évvel ezelőtt kezdett el önkéntesként besegíteni a szervezet munkájába. Miközben meséli az élményeit, épp az Alapítványnál próbálunk összeszedni nyolc, bóklászó sünt a kertben. Nincs egyszerű dolgunk, mert teljesen besötétedett már. Várjuk, hogy meghalljuk a kis tüskés tankok neszezéseit, és a telefonunk fényével próbáljuk felkutatni őket. Mindeközben Marietta elmeséli, hogy az Alapítványnál tanulta meg, hogyan kell az egyes állatfajokkal bánni, és mit jelent valójában a feltétel nélküli szeretet, a gondoskodás. Kedvenc idézete: „Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik.” /Anatole France/ Amellett, hogy rengeteg állaton tudnak segíteni, fájdalmas veszteségek is érik az embert, ha vadmentésre adja a fejét:
– Tavaly, amikor öt kis sünt próbáltam felnevelni, közülük négy elpusztult, és az ötödik életéért is egy hónapon át küzdöttünk az állatorvossal együtt. Az nagyon nehéz volt. A sikeresen felnevelt vadaknál a cél, hogy visszaengedhessük őket a természetbe. Elengedni őket egyszerre megérintő és szép.
Már csak az utolsó sünit keressük, mikor Marietta rátér arra, mennyi mindent tanul a nehézségekből is:
– Az állatok mutatják meg nekem, milyen igazán szabadnak lenni, és milyen szabadon engedni. Én most tanulom ezt, gyógyítom magam az állatokkal. Van egy velük közös nyelvem, ráérzek a lelkükre. Közben pedig sok szeretetet kapok tőlük.
Marietta több éve foglalkozik fotózással. Ez adta meg neki azt a szabadságot, hogy azt csinálhatja, amit igazán szeret. Ahogy az életébe kezdtek begyűrűzni az állatok, úgy váltak a tollas és szőrös védencek egyre többször fotói témájává.
– Fényképeket, szakmai érdekességeket és személyes történeteket is megosztunk az Alapítvány Facebook-oldalán a mentett vadállatokról. Így tudjuk mindenkihez közelebb hozni az állatok világát. Nincs elég információjuk az embereknek róluk, az állatok pedig nem tudnak kiállni magukért.
Amellett, hogy vadállatokat fotóz, Marietta házi kedvencek és gazdáik fotózását is vállalja. Kutyákat, lovakat, egyéb háziállatokat is örömmel és lélekkel kap lencsevégre.
– Régóta szerettem volna kutyaportrékat készíteni, első körben egy kutyatréner mellett dolgoztam, rendezvényeken fotóztam, majd kutya-gazdi portrékat kezdtem el készíteni. Az állat sem csak egy szimpla fotómodell, érezni kell a személyiségét, a lelkét. El kell nyerni a bizalmát, és kapcsolatot kell kialakítani vele. Nem feltétlenül én irányítok, inkább azt mondom, hogy együtt alkotunk.
Az utolsó sün is előkerült közben, egy textíliákkal kibélelt lakban heverészett. Marietta finoman betette a szállítóboxba a többiek mellé, és következett a vacsora.
Az interjút készítette: Molnár Rita
